Emese utca - Pomáz

Meg vannak az eredmények, akit érdekel, az itt megtalálja!

De meglepetésre ne számítsanak, bár, ki hogy van vele!

Van, akinek örülhetünk, hogy kimaradt, de van aki miatt bosszankodhatunk, hogy bekerült.

De egy biztos, hogy nekünk ezt a stábot kell támogatni, hogy sikeresek lehessenek, azonban nekünk nem tőlük kell várni az eredményt, hanem nekünk kell eredményessé lennünk, ha tudjuk, hogy milyennek akarjuk látni a városunkat.

De ahhoz nekünk közösséggé kell változnunk, nem elég, hogy sokan vagyunk! Ne azt várjuk, hogy értünk tegyenek Ők valamit, hanem nekünk kell velük együtt tenni magunkért valamit, amihez Ők mondják meg azt, hogy mi a mozgásterünk.

De a testületnek kell mozgásba hozni bennünket, és abban motíválni, segíteni, hogy közösséggé legyünk és lehessünk! Nekünk pedig legelőször is magunkkal szemben kell igényesekké válnunk. Azt követően pedig igényesekké kell tenni egymást, majd összefogni, hogy igényeinket megvalósítsuk! De a közösségért nem csak áldozatot kell tudnunk hozni, hanem fel is kell tudnunk olykor áldozni a magunk érdekeit, mert előrébb kell helyezni a közös érdeket, az egyénivel szemben!

Aki történelmében nagy tragédiákat megélt, annak még jobban kell tisztelnie - szeretnie ünnepeit!

De csak az éli át a tragédiát, aki magáénak érzi! Innen indulva kell bírnunk, feltekinteni Szent István királyunkra, aki ráadásul városunk védőszentje is! Ebből eredően merjük kimondani, hogy Szent Istvánhoz nekünk hűségesebbeknek kell lennünk, és örökségét jobban tisztelni, őrizni és megtartani, mint másoknak. Bizony, közelebb állunk hozzá, ennek bizonyítéka az is, hogy e város őrzi Szent István ereklyéjét, amiről nagyon kevés szó esik, és bármi is az oka, de szégyenletesen elhallgatjuk. Pedig büszkeséggel kellene erről szólnunk, sőt, őrizni kellene e nemességünket, mit a lélekből kellene táplálni, hogy szentté tehessen, és megszentelje ez az örökség városunkat, minden lakóját, minek elsősorban Szent István tiszteletében kellene kifejeződnie, de ezzel együtt, és szorosan összekapcsolódva Krisztus Anyaszentegyháza iránt is. Amiről, ha elmélyülten gondolkodunk, akkor az egymás és a földünk iránti elkötelezett tiszteletben, és szolgálatban kellene megnyilvánulnia - Szent István szavait megélve: „Minden ember egyenlőnek van teremtve!” Amit az egyénből, önmagamból kell értelmeznem, hogy én sem vagyok többre, mint mások.

Nekem kell szolgálnom a közösséget, és nem fordítva, hogy engem szolgáljon a közösség. És, ha mindannyian – választott tisztségviselőktől a legkisebb polgárig mindegyikünk - ezt az életfelfogást, el leszünk képesek sajátítani Szent István példája nyomán - nem várva, hogy a másik kezdje el -, akkor leszünk méltók az ereklyére! Mert nekünk az ereklyét nem féltenünk kell másoktól, hanem őriznünk kell, méltósággal, hogy mások is, a mi életünkön keresztül tiszteljék, eszükbe se jusson, hogy tőlünk elbitorolni akarják! Bizony, életigenlőkké kell lennünk, de ehhez magunknak kell elsősorban a magunk életét tisztelni, hogy másokban kivívjuk – kiérdemeljük - a mi életünk iránti tiszteletet!

El kellene kezdeni. Városunk iskoláiban minden diákot meg kell ismertetnünk Szent István örökségével, a fiához intézett intelmekkel, ami azon túl, hogy a magyarság alapműveltségéhez kell, hogy tartozzon, de erkölcsi, morális személyes értékünkké kell tenni. És ugyanakkor, a felnőttek körében is el kell kezdeni e kincsünk elmélyítését, értékközpontunkba kell helyezni Szent István tanait! Rendszeres, közművelődés szintjén kell tanítani, közkinccsé emelni (ami az által, hogy közös, nem értéktelen, és ne veszítse az által értékét!), mit eddig agyonhallgattunk, végre kincsünkké váljon, hogy Nemzetünk általunk is felemelkedjen! E városnak küldetése van, hogy nemzeti tudatunkat elmélyítse, és felemelje az ősök által megszentelt szintre! Nekünk hinnünk kell abban, hogy a múltunkból eredően van a jövőnk, melyért a jelennek van felelőssége. És ezt a felelősséget nem ruházhatjuk át senkire, ezt nekünk kell terheivel együtt viselni, miközben szeretünk, szeretetre vágyunk és szeretetben fogantatunk, vállalunk új életeket, akik a jövőért születnek, és nem nekünk, a mának!

Ha már városunk Szent István terén, egy olyan Szent István szoborral büszkélkedhetünk – mert minden értékünk annyit ér, amennyire mi büszkék vagyunk, amennyire értékünknek tekintjük (!) – amely egyben a Magyar Szentcsaládot ábrázolja, akkor merjük kimondani a Család tiszteletét is, mely a közösség legszentebb sejtje kell, hogy legyen, melyre egy közösség épülhet, és melyre építkeznie is kell! Hát legyen az a város, családszerető város. Kellenek azok a meghatározó jegyek minden közösségnek, melyekről felismerhetik! Nem szabad anonimekké lenni, minden közösség erejére szüksége van Nemzetünknek! Hát ideje végre, hogy ez az alvó város felébredjen, élettel telivé legyen, amiben az életet a gyermekek, és az édesanyák családszerető melege, csacsogása, nevetése, és az édesapák gondoskodó szeretete jelentse!

És, ha most, idén, augusztus 20-án, bárhol is hallgatjuk meg a Magyar Himnuszt, úgy vágjuk magunkat vigyázba, mint aki nem csupán hallgatja, hanem, mint akinek élete, sorsa is az. Benne hitet téve szűkebb pátriája, városa mellett is, és így otthonával a Hazája, Nemzete mellett is! Mi mindannyian, együtt, Szent István álmát, tervét vagyunk hivatottak megvalósítani! Ennek voltak elkötelezettek Kölcsei is, Vörösmarty is, a mi szüleink is, és minden ősünk is, de remélem, egyetértünk abban, hogy utódainkra is ezt szeretnénk örökíteni, hogy amit szerettünk volna, de nem sikerült elérni, azt ők elérhessék, mint közösségünk tervét, Szent István nyomában!

És ezt, nem azért mondom, mert választás előtt vagyunk. Hanem azért mondom ki, mert ez az ünnep arra késztet, hogy elgondolkodjak, elmélkedjek valami többről, mint amivé a mindennapok zűrzavara, kicsinyessége, szegénysége összezsugorít. De azért is mondom, mert rövidesen a város vezetését nekünk meg kell választanunk. Kit válasszunk, és kit választunk? Mert választani kell, a felelőtlenség, a közönyösség, és a közömbösség már eddig megtapasztalhattuk, hogy nagy kárt okoz! Amiből kitörni csak úgy lehet, ha a magam értékrendjét a közös értéknek részévé emelem, és nem rendelem a fölé! Kívánom, hogy most sikerüljön, nekünk, Pomázon élőknek. Egyben kérem azokat, akik ebben az elhivatottságukban nem biztosak, és nem lehetnek e hitben elkötelezettek és alkalmasak, azok ne is induljanak választott tisztségért! 

Igen, a mai nappal. Bár nincs kész, de ez is magyar valóság: soha nem fog elkészülni! Sajnos. Értéket állítunk elő, miközben leértékeljük mi magunk azt, amit előállítunk, amit teszünk!

Szomorúan kell kimondani, hogy megint valami, ami csak úgy tessék-lássék módján készül el. És talán a legszomorúbb az, hogy senki hivatalosan semmit sem közöl senkivel, minden úgy fű alatt történik, mintha senkinek nem lenne hozzá köze, és mintha senkinek sem készülne. Nos ezért lesz nálunk minden értéktelenné. Hiszen hogy értékeljen bárki valamit, ha az sem értékeli, aki  költött rá, aki dolgozott vele, aki valamit tenni akart? Még véletlenül se örüljünk annak amit sikerül elérni. Azt, hogy elkészült is, csak mi jelentjük ki, így, 3 hónap elteltét követően, mert se a kezdésről, se a befejezésről nem értesít bennünket az Önkormányzat. A képviselő, akinek ez nem lenne dolga, feladata, vagy kötelessége, az elején kiplakátozta, hogy egy hónap türelmet kérnek a kivitelezők, míg elkészül az út. 3 hónap lett, és rászeretnénk már fogni, hogy elkészült, mert használni szeretnénk a közterületet, hogy bejuthassunk otthonunkba.

Kérem szépen: nincsenek eredményeink! Ezt állítják azok, akik hivatalosan cselekszenek, de cselekedeteiket érthetetlen okoknál fogva nem kommunikálják - azokkal, akikért teszik, és cselekedeteikbe nem vonják be a lakósságot. Nem közösségi emberek! Ilyenek nem vezetőknek valók, pedig érdemesek lehetnének rá! Kár értük. És sajnos azt kell ebből levonni, és ezért szégyelnem is kell magamat, hogy nem tartanak vezetőink partnereknek, bennünket. De, hát nem értünk dolgoznak? Nem a mi választott vezetőink? Akkor, hogy számítanak majd a következő választáskor a mi bizalmunkra? Ember módjára élni, emberi módon élni, közösséget alkotni nem értünk még meg rá, a XXI. században? Nem kell szeretni bennünket, de tisztelni azért lehet, és nem átnézni rajtunk.

De mi eredménynek tartjuk, mindenki ellenére, és örülünk, és legalább eddig eljutottunk. És kimondjuk, köszönjük, amit tudtak tenni értünk! Az út burkolata az, amit az Önkormányzat elkészített. Igérte, hogy a házaktól a járdákat beköti az úttestbe, igaz, hogy csak azon az oldalon, ahol nem készül majd egyszer járda. De ez nem készült el, mégsem. A közterületet, ahol szeretnénk parkolni, azt magunk költségén lemúrváztuk, és a járda helyét is, hogy legalább a parkolóinkat használhassuk, már aki bele tette a hozzájárulását a költségekbe, önként és dalolva, mert magunknak csináltuk ezt, senki másnak. 60 m3-t terítettünk szét, és békával meg is tapostuk, hogy valameddig tartson.

Mi itt, élni akarunk, sőt, meg fogjuk ünnepelni, hogy ennyire futotta erőnkből, és az Önkormányzat erejéből, és, hogy épített környezetünk ennyivel is gazdagabb lehet.

Mert azért vannak hiányosságok, és ez az építési hatóságnak róható fel; ahol nincs gazda szemlélet, ott sosem lessz rend! Egyszer nem láttam kint az építési szakhatóságot - attól persze lehettek kint, hogy a munkát felügyelte volna, vagy a jó gazda szemével felügyelte volna, hogy mi történik, mert keze nyoma észre nem vehető. Kíváncsi vagyok, hogy lesz helyszíni bejárás, átadás-átvétel keretében?

A blog képen, ott a távolban, az utca végében van egy szoborcsoport, mert az utca beletorkollik a Szent István térbe. Az a szobor a Magyar Szentcsaládot: Szent Istvánt - Boldog Gizellát, és Szent Imrét ábrázolja, akik még példaképek is lehetnének. Egy szökőkút tetejére helyezték a szoboregyüttest, jó magasra, hogy a fémgyűjtők ne érhessék el.

Egy szép, és kedves pontja lehetne ez a környék a városnak; lehetne szeretni. A tér körül formás, fiatal, délceg platánok vannak, sok anyuka szokta itt sétáltatni a piciket, a nagyobbacskák kerekperonozni szoktak. Kár, hogy padokra nem futotta. De öröm elnézni a teret, amikor él. Bár, sajnos a kutyákat is ide hozzák sétálni és egyéb más dolgot intézni. Valahogy ennek még nincs kultúrája, de nincs is, aki felvállalná, hogy a városban kultúráltságra neveljen, irányt adjon. Amibe bele kell érteni az épített kultúrát is, meg sok minden mást is. Nincs arculata ennek a várossá lett falunak. Kéne valaki, aki várost teremtene belőle, életet lehelne belé.

Most siralmasan néz ki a tér és a környéke, nem jut rá muníció, arra sem, hogy kaszálják, de a baj az, hogy a polginak arra sincs érkezése, hogy összefogásra szólítsa fel a lakósságot, értékeink megőrzésére. (Mert nem minden a pénz kérdése, szellemiség, lélek, érzelem, érzés, szeretni kell tudni, azt akiért dolgozunk, akiből megélni akarunk; mert megélhetővé kell azt tenni mások számára is! Egymásért kellene lennünk, szolgálni kéne egymást.) Megérzésem szerint azért nem, mert sajnos erre talán - szerény véleményem szerint és bántó szándék nélkül mondom, mert jó ember, és kár, hogy nem ... - a polginak nincs képessége; már mint, hogy közösséget teremtsen, egy mindannyiunk városát, ami mindenkié és amiért mindenkinek lehetne tennie. Nem valami ellen kell harcolni, hanem valamiért! Mindenkiben ellenségképet lát, sajnálom, tényleg, és én igazán szeretnék ebben valamiképpen segíteni, hogy nekünk legyen jobb, mindannyiunknak! És én gondolom, hogy a lakósság férfi tagjai, de még talán a nők is kaphatók lennének. Ráadásul egy közös cselekvés össze is hozná a népet.

Sajnos az a fecsegés, hogy pomázi lokálpatrioták, csak kampány beszéd, mert ugye lesznek választások az ősszel. De, hol vannak azok, akik azok? Pedig a töbségnek kellene lenni azzá. És ehhez nem is kellene adni sokat, és az a nem sok, nem is pénz lenne!

Szóval a vezetőségnek volna mit tanulni Szent Istvántól, de nekünk is, kik polgárok vagyunk itt! Na, de erről talán máskor.

Szóval, Pomázon vagyunk. A hely a Pilis lábainál fekszik, Szentendre szomszédságában. A háttér csak képzelet, mer amúgy itt a dombok, hegyek sziklásak és zöldek.

És itt, Pomázon van egy ilyen utca, amit így hívnak. Zsákutca, de titkos, mert se térkép, se GPS, se utcanév nem tünteti fel. A város közepén! És bár sok ház van benne - vagy rajta? nem is tudom -, mégis csak egyetlen az, mely ezt az utcanevet viseli. Ez egy különleges ház, és egyedüli, sőt egyetlen. A bácsik és nénik találták ezt ki így, ilyen titokzatosra és trükkösre. Ott, a város házában, mert Ők olyan hatalmasok, és bölcsek, és szépek, és okosak, hogy erre is képesek. Még valami van ebben az utcában, ami különlegessé teszi: az, hogy ez az egyetlen utca ebben a városban, ahol nincsen közvilágítás, pedig már hét éve lakják az utcát!. Ide csak a nap és a hold süt be. Ja, meg mi, akik itt lakunk, szoktuk az utcát világítani, de csak akkor, amikor ünnepelni szeretnénk, többre nem futja.

Nem magunkat, de mi, együtt szoktunk ünnepelni! Mert mi szeretünk együtt ünnepelni, szeretjük egymást, és szeretnénk azt is, hogy mások is szeressenek. Mert mi, mindenkit szeretni akarunk. Még azt a bácsit is, aki ... . Nem mondom meg, majd Ő kitalálja, ha bírja - egyébként mindenki gondoljon a maga bácsijára. Úgy tűnik, hogy nagy sokára lesz burkolat az utcánkban! Mert eddig az úgy volt, hogy mikor jöttünk haza, a kapuban cipőt kellett váltani, hogy ne vigyük be a sarat a lakásba.

Ja és, tudjátok az úgy van, hogy a házak előtt vannak kocsi-beállók, de olyan érdekes, hogy a kocsi-beállók és az úttest között lesz egy gödör, ami majd egyszer talán járda lesz, de most azt nem csinálják meg. Talán azért, mert a kocsi-beállókra ki van írva, hogy saját? A járda viszont már közterület, azt mondják, és a közterületnek nincsen gazdája, vagy ha van, az a gazda nem vállaja magára. Érdekes ugye? Mi, akik itt lakunk, megbeszéltük, hogy keresünk rá pénzt - a saját zsebünkben, és "megvesszük a járdát", megcsináljuk, hogy tudjuk használni a kocsi-beállóinkat, meg, legyen hol eltolni a babakocsit, meg satöbbit csinálni.

Az is érdekes, hogy az úttestet 4 m szélesre építik, de mellette lesz még vagy 6 méter, ahol parkolhatunk. Mert megengedik, hogy a közterületen parkoljunk! De azt nem fogják megépíteni, mert nekik nem kell. Azt nem árulták el, hogy a közterület nem kell nekik, vagy a mi bajunk. Lehet, hogy bérbe adjuk, itt fogjuk rendezni a piacot minden héten, és, ha összegyűlik a pénz, akkor építünk ide egy parkolót, magunknak, és akkor megtiltjuk as piacozást!

Na mit szóltok hozzá?

Nálatok ez hogy van?